Buda Attila: Csinszka, a költő

 

Csinszka, a költő

 

Csinszka, polgári nevén Boncza Berta, nem született szerencsés csillagzat alatt. Már világrajövetelének titka – apja saját testvérének lányát vette nagy korkülönbséggel feleségül, Csinszka anyja tehát egyben unokatestvére is volt –súlyos terhet jelentett. Mindezt tetézte, hogy anyja, néhány nappal születése után gyermekágyi lázban meghalt. Árvaságát, születése titkát, bizonytalanságait, eredendő művészi hajlamait külső állandók keresésével próbálta ellensúlyozni: Tabéry Géza, Lám Béla, Babits Mihály és főként Ady Endre, valamint Márffy Ödön oldalán, akikkel házasságot is kötött. Az előző verseiben, az utóbbi és festőbarátai képeiben megörökített személyiség általában közismert, ha nem is jól ismert. Például azt is csak kevesen tudják, hogy költői neve, a Csinszka valójában csupán Ady válasza volt a Boncza Berta által neki ajándékozott Csacsinszky, röviden Csinszky névre, reakció egy kedveskedő akcióra.

Boncza Berta azonban a magyar irodalomban ezzel a becenévvel önálló helyet is szerzett magának saját versei jogán, amelyeket, korábbi kiadások nyomán Zeke Zsuzsanna gyűjtött össze, egészített ki nyomtatásban még meg nem jelentekkel, s látott el az olvasókat segítő jegyzetekkel és utószóval. A kötet értékét emeli – az először olvasható versek mellett –, hogy a végén hasonmásban közölt kéziratok sora a szerző találékony és játékos szellemét is érzékelteti, az írás mellett a rajzolásban, illusztrálásban sem közönséges tehetségét. A sajtó alá rendezés gondosságát mutatja, hogy kiindulópontja mindig a kézirat – amennyiben fennmaradtak –, még azokban az esetekben is, amikor rendelkezésre állt nyomtatott változat is. A jegyzetek használhatóságát pedig nagymértékben emeli az összes szövegvariáns regisztrálása. A szerkesztés figyelembe veszi a szövegváltozatokat is, a jelentősen eltérőeket külön-külön is szerepelteti. Például a [Messze – ahol narancs sárga az éj –] című versnek a hagyatékban két, különböző szövegű változata maradt fenn; a kötetben mindkettő olvasható. Az utószó pedig jó összefoglaló a szerző magánemberi és művészi világába.

Csinszka számára a költészet nem a világteremtés, hanem a beleélés eszköze, költői alapállása romantikus, versei vallomások lelkiállapotáról, az érzéseiről, a vágyairól. Amit érez, vagy érezni vél, ahhoz keresi a már ismert szavakat; kora modernitásának nyelvét tölti meg érzéseivel. Énlírát művelt, de érzékenysége kiemelte a mindenkori verselgetők közül. Már első verseiben nyoma van Ady iránti érdeklődésének, a költői szerep (nyelv) hatásának, a századforduló Ady által használt szavainak: láz, álom, hiány, bűn, halálzene, lila, árnyék, kéj. Csinszka képzelt valóságához hozzátartozott a magyar szecesszió jellegzetes vágyakozása és nemi bűntudata – le is írta egyik levelében, hogy nehezen tudott nemiségével mit kezdeni.

Az idő változásával persze változott a nyelv, a kifejezés. 1919 után elmaradt a szecessziós díszítettség, s a reflektált önkép más szavakat talált – belesimulva evvel a magyar líranyelv húszas évek eleji megváltozásába. Ezt legjobban következő verssel lehet bemutatni:

 

Vértanu

 

Feje fölött bús darvak szálltak,

a felhők sötét gyásszá váltak,

korbács verte sebesre térdét,

kóbor kutyák nyalták a vérét.

Kikötözött, elkínzott teste

úgy nyúlt az ég felé meredve,

mint élő tiltakozás!

Mert nem történt itt semmi más,

csak vér serkedt pergamen bőrén,

ahogy odakötözve pőrén

mellette vallott némasága.

Hitét hirdette csukott szája!

 

A lírai költészet egyik nagy és örökzöld témája a személyes érzések megörökítése. Csinszka élete második felében szűkítve a megszólítottak körét, verseit baráti köre néhány tagjának írta, de az alkalmiságot kiemelte a pillanatból avval, hogy nekik szóló sorait saját rajzaival illusztrálta is. A kötet végén ezekből a kéziratokból látható is néhány illusztráció. Kemény Simon és felesége, Ujfalussy Rózsi, Márffy Ödön, Vonyica, Falus Elek, Szunyogh Bandi és csak keresztnevükön ismert barátnői a megszólítottak [Ha már megszülettünk – legalább felejtsünk] című versében. Képeslapra írt versformájú meghívót küldött Pacher Kornáliának, sógornőjének [Drága pici Annuskám], s címében dedikált verset Kemény Simonnak. Ugyancsak illusztrált versbe foglalta a zebegényi házat is, mindenkit említve, felsorolva, mintegy életképben egymás mellé állítva. Ezekben a verseiben már nyoma sincs a századelő látásának, inkább visszatérés egy korábbi hagyományhoz, a hangsúlyos verseléshez, amit gyerekkorában ismerhetett meg, s amely visszatérés nem volt független a magyar líra húszas évek végétől mutatkozó klasszicizálódásától.

 

Mert a csodának nincsen párja. Csinszka összegyűjtött versei. (Sajtó alá rend., jegyz., utószó: Zeke Zsuzsanna.) [Bp., 2018], Jaffa.