Türjei Zoltán: Az olvasás, mint teremtő mozzanat - tanulmányok, esszék, kritikák.

Tanulmányok, esszék, kritikák – Erős Kinga: A belső szobához, Orpheusz, 2013;  Ekler Andrea: A szabadság hívása, Orpheusz, 2014;  Alföldy Jenő: Két költő, Orpheusz, 2014

Az Orpheusz kiadó három keményfedeles könyvét olvasva arra a felismerésre jutottam, hogy a köteteket az igényes, szép külső megjelenés és a kiváló szerkesztői munka mellett az a belső attitűd fűzi össze, ahogyan közelednek az olvasóhoz. Annak ellenére, hogy esszék, tanulmányok és kritikák kaptak helyet a lapokon az volt az érzésem, hogy az elmélkedések nem annyira az írást, sokkal inkább az olvasást választják szövegeik tárgyául. Persze, hogy ugyanaz a megírt szöveg, mint az olvasott, de ahogy Gadamer, Riceour és a modern hermeneutika óta tudjuk a szerző és az olvasó találkozása egy adott szövegen keresztül igen mély, bensőséges és főként teremtő mozzanat. Az olvasó, aki nem pusztán befogadója, hanem egy újabb láncszemként újra- és továbbalkotója az irodalom folyamatainak, hangsúlyosan jelen van ezekben a kötetekben.

                Erős Kinga könyve A belső szobához, két nagyobb fejezetre tagolódik. A vackorfa az éden közepén, amelyben kortárs írók, költők műveit elemzi és a Ki ad hálát neked a sírból?, amely már elhunyt alkotóknak állít méltó emléket. Az írói lélekbe mélyre tekintő tanulmányai ösztönösen és igen bölcsen, ámde nem bölcselkedően tárnak fel összefüggéseket, együttállásokat szerzőink egymáshoz, a hagyományhoz és a közös archaikus gyökereinkhez való tartozásuk között. Gyönyörűen fonódik eggyé például Csoóri Sándor költészet-tudata és Gadamer tradíció-képe azzal, ahogy Kodály gondolkodik a népzenéről. Hasonlóan tárja elénk az ógörög filozófia és az egzisztencializmus találkozását Végh Attila halállírájában, vagy Szőcs Géza strucca, Limpopó identitáskeresésének gyökereit Szent Ágoston és John Locke „pszichológiájában”. Bátran kifejti álláspontját Grecsó Krisztián Tánciskola című könyve kapcsán, miszerint Grecsó abban jó igazán, ahogy a húslevesről ír és szinte minden másban elmarasztalja a szerzőt. Legfőbb hibáját azonban abban látja, hogy túl keveset bíz az olvasóra. Ettől válik Erős kritikája hitelessé, aki éppen a teremtő olvasás szónokaként lép fel. A Tudunk –e még részt venni vezeklő vonulásban? a gyűjtemény talán legesszéisztikusabb darabja, igen mély etikai elemzéssel a bűnről, az áldozatról, az értékről Nagy László „Isten lovai” versciklusa mentén. Tanulmányaiban Erős Kinga nem hagyja figyelmen kívül a szerző lényét, nem függetlenít, nem választja le a lírai ént az emberről. Ezzel a beszédmóddal szemben megfogalmazhatunk ugyan esztétikai és /vagy irodalomelméleti kifogásokat, azonban az bizonyos, hogy ezáltal közelebb hozza, ismerősünkké teszi alanyait.

                Ekler Andre A szabadság hívása című esszékötete három ciklusban, a Jelen-lét, Az idő célkeresztjében és a Cherchez la femme címmel ellátott egységekben foglalja össze mondanivalóját. Bár a szövegek értelemszerűen egyenként íródtak és kerültek publikálásra mégis olyan érzésem volt a könyv olvasásakor, mintha eleve egy kötetbe szánták volna őket. Az egységes szemlélet amelyből mindig és mindenütt kiolvasható a szerző személyes viszonya az írott szóhoz, végigvonul az egész könyvön. A jó értelemben vett nemzetféltés, a hit, az anyanyelv odaadó szeretete, a határon túli magyarok sorsa, mindvégig jelen van, ahogy Görömbei, Csoóri, Cs. Szabó, Illyés, Németh László szellemisége is. Az átfogó és mindig adekvát utalások, asszociációk, áthallások által, szinte egy rendhagyó irodalomtörténetet is kapunk, amelyből természetesen nem marad ki a határon túli irodalom sem. Az Aranysityak antológia elemzése kapcsán tág rálátást kapunk a hazai és a nemzetközi gyermekirodalomra, ám a személyes hangvétel okán a tízórai és a spenót kérdései közben bennünket is egészen gyermekké avat. Különös helyet képvisel azonban a kötetben a harmadik ciklus a Cherchez la femme (Keresd a nőt). Talán itt érezhető leghangsúlyosabban, hogy a könyv igazából a szabadság szálára van felfűzve. A fejezet sajátos jellege miatt érdemes a teljes felsorolás: Kaffka Margit, Gróf Nádasdy Borbála, Iancu Laura, Rózsássy Barbara, Virginia Woolf és Sylvia Plath munkáiról olvashatunk itt esszéket. A női és az írói öntudat összeegyeztetésének válságaiból, a rosszul értelmezett feminizmus helyett a nő valódi szabadsága jelenthet kiutat, hangsúlyozva a szabadság cselekvő jellegét.

                 Ezen a ponton kapcsolódhatunk is harmadik könyvünkhöz, Alföldy Jenő vaskos tanulmánykötetéhez a Két költőhöz, amely két mester jelesül Weöres Sándor és Kálnoky László recepciójához ad újszerű közelítéseket. Az ígért kapcsolódás természetesen a Psyché elemzések mentén jöhet létre. Annak a többszörösen összetett paradoxonnak igen élvezetes bemutatása, amelyet a XIX. századi költőnő megteremtése jelent szintúgy nem nélkülözheti az örök nőproblémát, ahogy a fent tárgyalt Ekler Andrea szövegek sem. Psyché távol áll az amazon típusú nőktől, akik a férfiak utánzásával törekszenek az egyenjogúságra, ő saját nőiségének felszabadult átélője. Utánozhatatlanul nő, született költő és velejéig szabad. Szenvedélyes, szeszélyes, egyszersmind már-már buddhai bölcsességgel független saját költői lététől. „Nem ő alkalmazkodik a verstani szabályokhoz, hanem azok simulnak engedelmesen az ő kezéhez”. Irodalomtörténeti kuriózum, ahogy ezt a nőt, Lónyai Erzsébetet utólag odateremtette nekünk Weöres a XIX. század elejére onnan már elmozdíthatatlanként és valóban önálló életet adott neki. Ez is táptalaja lehetett annak a beszédmódnak, amely gyakran egyetemi katedrákról is elhangzott, mely szerint Weöres Sándor személytelenségének eredménye az izolált én, az elszigetelt magánember és próteuszi alakváltásai bravúrosak, de ez nem több üres virtuozitásnál. Alföldy Jenő sok egyéb mellett az ilyen jellemzéseket vonja revízió alá tanulmányaiban. Kiemeli, hogy Weöres kész volt ugyan feláldozni egyéniségét az egyetemesség oltárán, ám feláldozni csak olyasmit lehet, ami van. Az egyén-fölöttit nem szabad összekeverni az egyéniség nélkülivel. Weöres – saját kifejezéseivel – a változót vagyis a személyest ajánlotta föl a változatlannak, a géniusznak. „(…)azért csökkentette(…)minimálisra a személyességet, hogy maximális fokon üzemeltethesse az egyetemesség elvét”. Mindemellett Alföldy rávilágít arra, hogy milyen gyakran írt Weöres a legszemélyesebb dolgairól, testi romlásáról, szerelmeiről, barátairól, valamit arra, hogyan is lehet személytelen az, akinek olyan stílusa van, amely még az utánzatain is felismerhető. Továbbá még egy igen érdekes észrevétellel is él a kérdéskört illetően: jelentős vallásos lírájában igen kevés alkalommal említi Istent. Sokkal gyakrabban jelenik meg Jézus, vagy Mária, mint újszövetségi személyek.

                A Kálnoky László tanulmányok Egerből indulva, a Szanatóriumi elégia című költeményen, mint jelentős állomáson keresztül az öregkori versekig, majd az emlékezésig eljutva egy átfogó képet adnak a költő egész életművéről tematikus elemzésekkel. Ilyenek például az Eger-motívum megjelenése, alakváltozásai a költői életműben, vagy a szülőház illetve a további lakások felbukkanása a versekben, hiszen Kálnoky lírájának alapját a gyermekkora helyszínei és élményei adják. Továbbá külön tanulmányban vizsgálja magyarságverseit, két elemzést szán a humornak Kálnoky költészetében, és továbbiakat szán a költő műfordítás-paródiájának illetve társadalmi identitástudatának versei tükrében. A kötetet a Weöres és Kálnoky összehasonlítását tartalmazó Utóhang zárja , melynek talán legszebben összegző soraiban így ír: „Nem rangsorolom a költőket abból a szempontból, hogy a mindenségből értik-e meg parányi bolygónk még parányibb lényét, az embert, mint Weöres, vagy fordítva, az egyéni sorson töprengve, az önmegismerés megfigyelő pontján állva tágítják szemhatárukat a végtelenségig, mint Kálnoky. A vállalkozás így is, úgy is végtelenül tiszteletre méltó”.    

 

 

 

Türjei Zoltán (1976, Balatonlelle), költő, filozófus, tanár. Az ELTE-n szerzett filozófusi és tanári diplomát. 2003 óta publikál verseket, recenziókat irodalmi folyóiratokban és antológiákban. A Dokk, irodalmi portál főszerkesztő-helyettese volt. Legutóbbi kötete:Térkép helyett(versek, 2014.)