D Nagy Viktória

Egy ideje kissé vadregényes reneszánszom élem a városban. A panelkockák dzsungeléből kiszabadulva igazi zöld levegőre vágytam. Dombok és „hegyek”, forrásvíz, közel 150 vörösen izzó naplemente, kis ház, erdőszél.  A csend szigetére érkeztem. Végre nyugalom és béke egy jó ideig. Azonban eljön az a pont, mikor már a csenddel is túltelítődik az elme. Kell valami pezsdítő, élettel teli városi ritmus is a szívnek.  Így a Zegzugos természeti helyek felkutatása mellett muzikális helyek keresésére indultam, természetesen (?) először közösségi portálokon. Szembe is jött egy jó kis Muzsik(a) no meg Volkova. POPUP, csütörtök este. És láss csodát, dalaikat hallgatva egyikben visszaköszönt az én kis szigetem, ott a helyem!

Tehát lábladikommal nekiindulok a teliholdködös éjszakának és néhány vargabetűs zalai kanyarulat után, meg is érkezek a hőn vágyott koncertre.  A hely sötét és sejtelmes, az atmoszféra tökéletesen betalál Muzsik és Volkova stílusához. Jó lesz, érzem! Már csak egy pohár bor kell és kezdődik a zenei utazás. Elsőként a kis szigetem csendül fel „Nem félek”. Kissé vadabb és pszichedelikus hatású már-már örvényként szippant be az erdő, kis ház, forrás képe. Engedem, alámerülök. Kedves asztaltársam is úgy tűnik csatlakozik az élményhez.

Ha már legyőztük az örvény szippantotta félelmeinket és megengedjük magunknak, „Előttünk az élet”, énekelik vagy inkább már rappelik tökéletes összhangban és lazasággal, mintha egy zsebkendőt vennénk elő, hogy kifújjuk az orrunk. Később Volkova meg is említi, hogy ők egy testvérpár. Akiknek ez idáig nem jött volna még le, hogy ettől olyan egységes az egész.

Aztán a mikrofon szakít az előttünk lévő élettel, merthogy „sok a kábel és mégis kevés” - teszi hozzá Volkova nevetve. Itt már valamiféle energiakisülés érzékelhető, kéri is, hogy kaphatnak-e egy kis plusz világítást, vajon rendesen látjuk-e őket. Részemről tökéletesen látom őket akkor is, ha csak hallom. De jön a lámpagyújtogató egy létrával és megvilágításba kerül a magyar reality, a fiatalok elvándorlása, mélyszegénység, kilátástalanság az ököl szabály szerinti „Ócska vidék” keserédes sanzonja.

Az örvény során tovább keringünk a huligán korszakbeli Élet Volkova fejében, harcolunk „Ági és az emberszerű” lényekkel és „Poharak bögrék”-kel a szentesi időszakot követő törvény lesújtó karmai által.

Valljatok színt! - kiált fel Volkova. Szerencsére nem a törvénytelenkedéseinkre gondol, csak kicsit kedve támadt pesztrálni a közönséget.

Na de mi ez az inkvizíció? - kérdi Muzsik és inkább rágyújt egyet Jézussal a parkban, egy fiktív sztoriban lazulunk, majd keressük a fogást a rohanó világon. Jelen esetben leginkább a boros poharakon és (bögréken?) ismét.

Jól szól együtt a gitár és tangóharmonika, prímás helyett a príma nagybőgő és a félig rejtett dob. Utóbbi kettőt elengedik egy kör italra, így a dobost teljes fizimiskájában is látjuk.

A duó felállás lép életbe. Érkeznek a feldolgozások Viszockij és Cseh Tamás találkozása egy üveg vodka kíséretében Cserhalmi lakásán –Ó, kedves Irén!

Teljes felállással visszasiklunk a pszichedelikus járatra „Soha Jobbkor” ahogy a legújabb albumuk címe is sugallja. Visszatérnek a természeti képek is „Dal az esőnek” majd búcsúnak „Egy szép napon” újra találkozunk. Biztos vagyok benne, hogy ismét ilyen katartikus élményekkel gazdagodunk. Hosszú-hosszú órákig tudnám még hallgatni őket, de megpróbálom összeszedni kezeim és lábaim, visszatérnék én is az erdőbe. Azonban az örvény szédítő hatása még dolgozik és hirtelen tévutazok picit a helyi járatokon körbe-körbe.  Ki tudja hol és merre… de akkor megszólal bennem a kedvenc: „Nem félek”. Valahogy biztos haza jutok a vad sötét erdőmbe, hogy aztán majd ismét vissza, körbe és forgásba, Muzsik és Volkovával.