„Híres dalnokok Szentkozmadombján” - Gryllus Dániel és Másik János

A göcseji dombok - no meg az alkonyat - volt a kísérője annak, aki szombaton, a késő délutáni programra időben akart odaérni Szentkozmadombjára. Ha Zalatárnok után lefordulunk a falu felé, már nem lehet eltéveszteni, egy út van csak - és visszafelé is ugyanez. Kozmadombja zsákfalu.
Nem kérdeztem meg, hol van a Faluház. Ahol a legtöbb autó áll, gondoltam, ott fékezek majd én is…

Takáts Eszter énekes a férjével (Juhász Kristóf íróval) alig két évvel ezelőtt telepedett itt le. A hely barátságos, szép, magába ölelő. Beleszerettek a tájba, és - lévén művészemberek -, az alkotásra is inspirálónak találták. Eszter ugyan előbb lett ismert országosan, mint ebben a falucskában, de ezt választotta. Jól tudja, attól még az „egész világ” az övé marad. Még csak ki se kell mozdulnia. Lám, hívására idejött Gryllus Dániel és Másik János. A zene, a kultúra az embertől függ, nem a helytől. Tehát Takáts Eszter volt a vasárnapi program szervezője, az ő hívására jöttek a „dalnokok”.

Karáth Anitát már jól ismerjük, mint érző és felkészült moderátort. Most is így volt. A hivatalos megnyitó után kezébe vette az irányítást, ugyanakkor finoman, szelíden terelgette a beszélgetést a megfelelő irányba, mindig az előadót helyezve a fókuszba. De az est hátterében végig ott mozgott, gondoskodón Takáts Eszter. Valóban háziasszony volt. A kedvünkért együtt énekelt, muzsikált a vendégekkel, aztán szerényen hátrébb húzódott. 

Gryllus Dániel egy citerát emelt fel a földről, maga elé tette, és egész végig így beszélgetett velünk. Közben persze játszott is rajta. 
Csillogott a szeme, ahogy felidézte a ma már klasszikus költőket, akiket ő testközelből ismert, a lakásukra járt, együtt borozott velük, miközben verset kért tőlük megzenésítésre. Karáth Anitának csak elindítania kellett a beszélgetést, és ő mesélt, mesélt…
Hallhattunk Weöres Sándorról, aki neki Sanyi bácsi - és aki képes volt meglévő vers-sorait módosítani, hogy énekelhetőbb, a Kaláka számára belesimulóbb legyen.
Közben pedig játszott a citerán. Sokat, sokfélét. Ötvenkét év nagy idő, a Kaláka együttest 1969-ben alakította meg, és nem volt leállás, folyamatosan zenéltek. (Két Kossuth-díjat gyűjtött be azóta.)
Az alap mindig a vers. Az ihlető, amiből aztán dallam lesz. Mint ahogy Szabó Lőrinc: Dsuang Dszi álma című verséből, vagy Weöres Sándor A teljesség felé című kötetéből, melyekben közös a keleti filozófiai világkép.
Megtudtuk, hogy Tamkó Sirató Károly verse, a Tengerecki Pál valójában az otthontalanságról szól. A költő akkoriban külföldön volt, és nagyon elveszettnek érezte magát. Érdekes, hogy ennek ellenére gyerekversként kanonizálódott. De létezik-e egyáltalán gyerekvers? Weöres Sándor szerint nem. Mégis neki is jó néhány verse ekként híresült el.
De ki gondolná, a prózát is meg lehet zenésíteni. Gryllus Dániel megpróbálta Örkény István egyperceseivel, mert a szöveget, melynek lüktetése van, szerinte lehet reprodukálni zeneileg is. 
És a citera újra- és újra megszólalt a kezében, illusztrálva, színesítve a narrált szövegeket.
Álljon itt néhány ismertebb Kaláka album (melyet a helyszínen meg is vásárolhattunk): A teljesség felé (Weöres Sándor), Nálatok laknak-e állatok (Kaláka zenéskönyv), Volt egy fakatona (Kányádi Sándor versei), Tengerecki Pál, Bőrönd Ödön (Tamkó Sirató Károly) vagy az örök karácsonyi album, a Szabad-e bejönni ide betlehemmel?

Kellett a szünet, hogy átálljunk, mert merőben más zenei atmoszférába kerültünk ezt követően. 
Másik János érzelmes dalait az ölében tartott - térdére fektetett - bandoneon nevű hangszerrel kísérte. Ami harmonika, de mégsem az. Ő maga Triesztben fedezte föl egy hangszerboltban, és már a megszólaltatása is szívhez szóló. Egymásra találtak, a staccato- s játékmód és az érzelmes énekhang.
Egy modern dalnok ült itt előttünk… 
Hallhattunk a legendás pályatársról, Cseh Tamásról, akivel fiatal korukban annyira megegyeztek még kinézetben is, hogy a pincérek, mikor belépett a törzshelyükre, azzal fogadták őt, hogy a testvére már elment. De, hogy ki énekel éppen a közös lemezen, azt sem volt egyszerű elkülöníteni. 
„Örök életemben veled akarok játszani” – mondta neki Cseh tamás, mikor először hallotta őt zongorázni.
De nem így lett – vagy talán egy kicsit mégis… Az első közös lemez után húsz évre rá megírják a második részt, a Levél nővéremnek II-t, s aztán már tényleg nem szakadnak el többé.
De mindeközben filmzene, imponáló mennyiségben. Több, mint 30 film zenéjét szerezte Másik János, köztük olyan ismert alkotásokét, mint az: Eszkimó asszony fázik (Xantus János), Simon Mágus (Enyedi Ildikó), Rocktérítő (Xantus János), Hídember (Bereményi Géza), Egymásra nézve (Makk Károly), Érzékek iskolája (Sólyom András), Csajok (Szabó Ildikó).
És közben sorra hallhattuk az ikonikus Másik-dalokat: Keresztben jégeső, Forró a város, A cukor és a só, Durva dal, Minden álmomban.
Másik Jánost a közönség nem engedte el „csak úgy”. Hiába mondta a mikrofonba még a taps közben, hogy: „Én most ezen az ajtón kimegyek.” - Vissza kellett jönnie. Egy ráadás dalra (Alien), amit aztán magunkkal vihettük, dúdolhattunk. Mindenki külön-külön a kocsiban hazafelé, a zalai erdőkön keresztül, de mégis a közös élményre gondolva.

Lassan mentem hazafelé a sötétben, hogy vigyázzak a vadakra. De még inkább magamra, hogy legközelebb is ugyanezen az útvonalon jöhessek… a következő híres dalnokot meghallgatni, Szentkozmadombjára.

                                                                                                       A Szerk.