Keresztury-versekhez készítettek illusztrációkat

A Keresztury Emlékbizottság és a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár a Keresztury Emlékévhez kapcsolódva pályázatot írt ki a költő, író, akadémikus verseinek illusztrálására. A felhívásra 9-13. évfolyamos diákok jelentkezhettek, akik alkotásaikat formai vagy technikai megkötés nélkül készíthették el. Nyolc zalaegerszegi tanuló tizenhárom alkotással nevezett. A zsűri tagjai - dr. Kostyál László művészettörténész, Németh Miklós grafikusművész és Szényi Zoltán nyugalmazott művésztanár - összesen öt díj kiosztását javasolták. Az első és második helyezett mellett a harmadik díjra két diák munkáját is méltónak találták, ugyanakkor javasolták egy különdíj átadását is. Ami a végeredményt illeti: 1. helyezett lett Gránicz Hanga, a Kölcsey Ferenc Gimnázium tanulója, második helyezést ért el Szili Zalán, a Kölcsey-gimnázium diákja. Harmadik lett a zrínyis Zámolyi Kira és Toplak Cintia, a Mindszenty-gimnázium növendéke. Különdíjban Gyalog Flóra, az Ady-gimnázium tanulója részesült. Munkáikat és a többi diákét a költeményekkel együtt közöljük. 

 

Cserép

 

Milyen szépen elterveztem,
s lám: cserépre tört a nap;
a legfontosabb végzetlen
holnapra marad.

S aztán újra csak holnapra:
nem készülök el soha; -
szívem úntan ropogtatja
az idő foga.

Lehet, hogy valaki engem
is egészre tervezett,
s jó edény cserepe lettem:
emlék, var, sebek?

 

 

Emberként élni

 

Ha jó s balsorsod napjai,
égtáj, évszak divatjai
közt megmaradsz annak, ami
lehetsz egészen
kifosztva is épen;
lélek a lélektelenségben:
úgy leszel ember, igazi!

 

Kert

 

Egy kert jár vissza éber álmaimban:
virág, zöldarany fű, lugas; az út
sárgán a szőlős verandára fut,
fölötte kéklő ég, felhőtlen, nyíltan.

Csak édes szépség, nincs benn semmi rút;
fényében évszakok telt színe csillan,
együtt érzem benn, ahogy vágyaimban,
az érett férfit és a kisfiút.

Mint virággal havas cseresznyeág,
reménnyel, búcsúzással van tele,
emlék s mindig új vágy játszik vele;

árnyából visszaint az ifjúság
s lenge nyomán az elrebbent madárnak,
fái közt, kék egén istenek szállnak.

 

Láncok

 

„Lánc, lánc, eszterlánc” –
beleringsz a táncba,
nyakadban és derekadon
pitypang gyermeklánca.

Kék kő, piros kő:
szenvedély, alázat
láncra fogja s ragyogtatja
szelídséged s vágyad.

Lánc, lánc, könnyű lánc:
mintha játék volna,
s lágy szellő, hajlós fűszál
fűzne a karomba.

Nőnek gyűrűi
a közös napoknak,
szálra szál és láncra lánc
sűrű hálót fonnak.

Lánc, lánc, mennyi lánc!
áldozat, vágy, érdek,
álom, emlék: oldhatatlan
egybekúszált élet.

Szabadulnál, nem tudsz:
rab zsarnok rab társa,
bilincs lett a gyermeklánc
életre-halálra.

Lánc, lánc, csupa lánc:
seb forr a seb fölébe;
életünk mint összenőtt
ikrek égő vére.

 

Lassul a szél

 

Lassul a szél, párába lankadó
partok közt, ingó tükrözés valótlan,
áltató szépségében mint a sóhaj —
könnyű álomba vinne a hajó;
de tűz a nap, fürdet a levegő,
a víz csobog, s megszólal, mind telibben
zeng világra-szomjas érzékeimben
és visszazeng az újraéledő

valóság: egyszerűn, mint a madár
fészkel, kelt, él, vagy mint a csepp talál
utat az oldó-szűrő változásban,

felzúgva, elpihenve, mint a szél,
tisztán, könyörtelen akár a fény,
s mint a gyümölcsfa, tele termő ággal.

 

 

Szeresd a szelet!

 

Szeresd a szelet,
ha süvít, ha nevet:
vele mozdul a levegő óceánja;
ha esőbe, hóba forgat,
ha zúgja, mit szóba nem foghat,
ha ruhád, lelked cibálja.

 

Zalai vásár
Illyés Gyulának a „Hidi vásár”-ra


„Hol a vásár, itt a vásár,
közepében sámán kántál”:

mint keleti mese, éled
magyar élet a jelképed.

De van-e hát, tudja Isten,
Ázsiában vásár ilyen,

olyan néppel olyan fórum,
mint voltál ős Karakórum ?

Keleti vásárt, no jól van,
én is láttam - Gyurgyevóban.

Volt ott örmény, zsidó, román,
orosz, bolgár, rác, turkomán,

volt ott annyi, hogy nézni sok:
népdal, mozi, fürdő, piszok.

Hadonászó, zajos család,
mely nem érti egymás szavát,

rongyosan a nagy ég alatt
kézből majszolják a halat,

s mintha mindnek füle fájna:
kiabálás, süket lárma…

Milyen más is, milyen látvány
egerszegi hires vásár!

Mert ünnep a vásár napja,
azért tették vasárnapra.

Felkészül a vidéki nép,
félesztendő untig elég

s indítja a kakas szója,
akár egy precesszióra.

Ezeréves falu küldte,
nem a puszták szele szülte:

a sok Szeg, Tűrje, Hottóval,
Bucsuszentlászló Szentgróttal,

Besenyő, Csatár meg Botfa
Szentpéterurral egy sorba.

Városi nép is úgy ébred,
várni a falusi népet,

jóemberét, atyafiját:
az egyik hoz, a másik ád,

az úr beszáll a paraszthoz,
a paraszt megint az úrhoz.

Tele is néppel a város,
két fő-utca sátorárus,

másik város a domb alatt,
rendben disznók, marhák, lovak —

Takarosán, nagykendősen,
borotváltan, ünneplőben

jár-kel a nép nyüzsgő sorba,
egymást értőn alkudozva;

aki nézi, csendben megáll,
csak az árus, az kiabál.

Ez a vásár! mint egy ünnep!
Sátrak alatt komák ülnek,

lacikonyhán forog a nyárs,
sül a kolbász, jó fokhagymás,

csúszik arra, jobban, mint ó
tokaji, a dombi vinkó.

Áldomásra húz a cigány,
ipa vöt, az sógort kínál.

Hol a vásár ; — itt a vásár,
nem az Obnál: a Zalánál.

Nem csak összeröffent népség;
ó-magyarság s kereszténység.

Falu, város a kurgánjuk,
az UrJézus ügyel rájuk.

Az a Bábel tömkelegje
nem vonz engem napkeletre.

Ez tán nem oly dús költészet,
de valóság, igaz élet.

Az csak álom, az csak ábránd,
fonjunk abból szép szivárványt.