A MAGYAR KÖLTÉSZET TERMÉSZETE

Az angolos hölgy azt meséli,
hogy magyar verseket
közvetített angol költőknek,
úgy, hogy nyersfordításokat készített belőlük,
és elmagyarázta nekik,
hogy mi mit jelent.
Az egyik hallgatta, hallgatta,
aztán megszólalt:
– Milyen különös,
a magyar versek tele vannak földrajzi nevekkel,
milyen kár, egy angol olvasónak
azok nem mondanak semmit.
Mit kezdene velük egy angol olvasó?

Nem tudom, milyen verseket
ajánlhatott nekik, milyen versekben
fordult elő annyi földrajzi név?
Valami nem stimmel:
ez az észrevétel nem stimmel sehogy.
Kik azok a költők, akik lokalizálnak?

És most amerikai költők verseit olvasom:
tele vannak helynevekkel,
bár bizonyítani ezúttal nem fogom.
Gondolom, hibának tüntette föl,
hogy a magyar versekben olyan sok a helynév.
Hibának, bajnak, véteknek, bűnnek,
amely lehetetlenné teszi,
hogy a magyar verset
megértse, magába vonja
egy angol nyelvű kiváncsi olvasó.

A versrovatvezető, a tolmács,
hogyan mosakodott,
hogyan védte meg szegény verseinket?
Restellkedett, hogy ilyenek vagyunk?
Bebizonyította-e, hogy más a lényegük?
Feltörte neki vajon a pecsétet?
Szabadkozott, vagy azt mondta neki
egészen egyszerűen:

Eredj a pokolba, Mylord!