Aranyi László: A Remete
A Remete
Közömbössé válik a nemzet, az otthon, a család.
Később a „lenni vagy nem lenni” ugyanúgy…
„A keresőt keresi a keresett”, OL NOAN OL IPAMIS OL NOASMI,
féllábú faun ül a hordón, lopótök a feje,
Dzsalál ad-Dín Rúmí gázmaszkos démon-rózsák között ébred,
tudja, csakis a spontán, önfeledt mámor,
az újabb és újabb álmokra eszmélés
teremtő erejű,
a bomló egyensúly mögött kacagó szakrális anarchia.
Vajon az elkészült vers ad-e vizuális élményt?
Vagy a strófák szabályos téglalapjai alkotnak
kényszer-rímekkel összefűzött falanx-félét?
Ami jó: szétesőnek tűnik,
kiszámíthatatlanul burjánzó amorf képződmény,
előfordul, tótágast áll egy-egy sora, csak az extatikus dervis-táncát járó
művész levegővételének ritmusát követi.
Elmosódnak a különbségek.
Eggyé válik Tűz, Levegő, Víz és Föld.
S a folyamatosan gyorsuló körforgás
a lélek belső rejtelmei felé vonz.