Bak Rita versei

Ünnep

 

Megáll az idő.

A csend ívén

átbukom,

majd

újból egyensúlyozom

a hétköznapok kifeszített kötelén.

 

 

A lélek génjei

 

Személyiségem darabjai

minták egy vékony pergamenen,

érints meg egy kis rajzot

és az egész lap

megmozdul,

dobszó hallatszik,

vörösen vérző

szívek a papírlapon,

átitatnak mindent.

A minták  szövevényét

összeadom,

 osztom,

felbecsülöm,

Figyelmeztetlek,

más vagyok, mint aminek hiszel,

vagy még annál is eltérőbb.

fáradtan magamba szállok,

ne találgass, jobb a sejtelem.

Nincsenek válaszok és nincs megoldás.