Balaton László versei

 

Siralomvölgy

kagyló-vágta seb a talpamon
ujjamon a könyvlap hajszálhege
porszem karca a szemgolyómon
fenyőtüske a körmöm alatt
percnyi kínok, múló fájdalmak
egy összegyűrt levél
kukába dobott e-mail
széttépett fénykép a fiókban
évekig hordozott rémálmok
a gyógyulási idő elenyésző
a félelemhez képest
hogy nem szenvedünk tovább
mert mi lesz akkor ha nem
lesznek sebek sem hegek
elgyászolt szeretők sem kísértenek már
csak boldogok leszünk és halhatatlanok
és többé nem emlékezünk arra
hogy a kagyló feltépte húsunkat

 

Szag

Megtalálhatatlan a forrás, az eredet
pedig felidézhető a szag
elő tudom hívni, ha koncentrálok
belépek a házba, a konyhába
leülök a falibaba mellé
az asztalon alumínium ételhordó
mellette öngyújtó, hamutartó
horpadt csomag Románc
a gáztűzhelyen piros fazék
kihűlt boros tea
a szag nem innen ered
mégis ide köthető
a házhoz, a sínekhez
a kertig érő vonatfüttyhöz
az ágytálhoz, a narancshéjhoz
a konvektor tetején
de nem a narancs illata
nem az ágytál, nem a csikkek
bűze, nem a bor szaga
elő tudom hívni
ha belépek a házba
leülök a konyhaasztalhoz
az ágy szélére, a nagyanyámhoz
aki már tíz éve ott fekszik
a csíkos redőnykötél szaga
amivel felhúzza magát
hogy a szétnyíló hálóingjét
nagyapám megigazítsa?
az agónia szaga?
a végstádiumé? a halálé?
a könyörgésé? a jajkiáltásé?
a csalódottságé?
nem a halál, nem a derékszíj
nem a kárhozat, nem a gázcső

szaga

belépek az udvarba,
a salétromos fal tövében
hortenzia virágzik
rohad a komposzt
a derítő vaslemeze nyitva
borsófőzelék az ablakban
de nem az a szag
kilépek az utcára
eltűnik a szag
vissza
érzem
kellemes, kicsit édes
sárga színű szag
régi fényképet nézek
a ház előtt apám
a nyakában ülök
az állába kapaszkodom
ráhajolok a fejére
a hajába szagolok
cigaretta, pitralon
olcsó sör, szalonna
érzem
apám illata

 

Hiátus

A tehetetlenség, a végtelen hiánya

a már soha vissza nem térő nyárnak

vasgombóc a torokban, a mellkason ülő

betonkocka

Az utolsó örömpercek feloldódnak

a szürke köd mélyén

ólomcsepp-zivatar kopog

az ablakpárkányon

A napló első oldalán dátum

a levelezőlap felbélyegezve,

a boríték megcímezve, az irányítószám

megvastagítva

A levélpapír az íróasztalon

a toll vége a fogaim között

az ajkaim elkékülnek a tintától

a hidegtől

Nem tudom leírni a szót

azt az egyetlen szót

nem szakad fel a görcsből

a gyomorból

A napló üres, a papír üres

a tejfehér táj üres

nincs egy kopár fa sem

a dombtetőn

Még egy rohadt varjú sincs

a száraz ágvégen.