Filip Tamás versei

Legalább integetni

 

 

A kis Valentino kézműves sört

iszik és Charlie Hebdót olvas.

Utálkozik és unatkozik, de

eszébe jut, hogy a nemrég vett

használt zakó zsebében talált

egy jegyet a Titanicra.

Felpattan, a pénzt az asztalra

dobja, és rohan, leint egy taxit.

Irány a kikötő, hogy legalább

integetni tudjon a halálba indulóknak.

 

 

 

 

 

­­Sodródik lassan

 

 

Édes kis mocsár csócsálja

cuppogva a lábam. Olyan ez,

mint esélytelenül birokra kelni

egy bürökpohárral, érezni,

ahogy sodródik bennem a lassan

elnehezülő pillanat.

Csáklyák, csákányok és kalapácsok

hangjára nyugodni el, miután

kezébe vett, belém lapozott és

becsukott a törvény.

 

 

 

 

 

 

Fényesen mint a villám

 

 

A feledés Bizáncában a

harangszó és a tömjén

palástként vesz körül,

mintha a teremtés kohóiból

most léptünk volna ki

fényesen, mint a villám,

mely büszkeségből

nem csap le soha.

 

Ha kifogy a hang

 

 

 

Nézzétek, jő hegyeken szökellve

a mi kedves édes apánk!

Mint Tarzan a fákon, ő

minden bércen lendül.

Ahogy ideér, mi küldjük is

tovább szegényt, úgy

hajigáljuk őt hegyről hegyre.

 

Te csak jódlizz, jó apánk,

visszhangozzák a szirtfalak

torkod áradó aranyát,

s ha kifogy tüdődből

a hang, halj meg végre,

hiszen a tested már ízzé-porrá

zúzódva vár a gödörre.

 

Esküszöm én, a legnagyobb

fiú, hogy eltemetlek egy

éjjel a Kopár hegyen

és lavinát hengerítek

a sírodra, apám.

 

 

 

 

 

 

 

 

Van és nincs   

 

 

A küldönc, a kegyenc, a látnok.

Mind gólyalábon, mind

fölfelé hallgatóznak,

mert mintha fecskeszárny

siklana az éggitár húrjain,

megzendítve a tavaszt. Hallod?

 

A rügyeknek szezonja van,

virágok rugós bicskaként nyílnak.

Útitársunk a fény.

Italunk a vízözön.

A megváltás egészen közel.

Aranyból van és nincs salakja.