Filotás Karina: Akiket testvéreknek hívnak

 

Állok a kertkapuban. 

Minden megérkezés egy lestoppolt film.

Onnan folytatjuk,

ahol az utolsó elköszönést 

teregettük ki száradni. 

 

Tudod hány cukorral iszom a mindennapokat,

tudom hányszor bújnál el vonalaid mögött.

Kamasznak lenni eső elől bújtatott rügyezés.

Óvod a saját színeid, 

de a melletted lévőké is tetszik.

Hígulsz a kiposztolt életekben.

Kontúrjaidban csak a szemed színe sajátod.

Reggelente még oda mész, 

ahol tőlem is kérdezték, 

milyen gyümölcsfa lennék

a kertben, ahol ma is

mindenki négylevelű lóhere szeretne lenni.

 

Állok a kertkapuban. 

Innen folytatjuk,

A köszönéseket hajtogatás nélkül 

visszük a nagyszobába.

Nincs tőlük hely a mellébeszélésnek.

Ölelésmeleg tea gőzébe mosolyogva

egymásra stócoljuk az emlékeink.

Amíg jár a mosógép,

újakat szövünk.