Hegyi Botos Attila versei

Hegyi Botos Attila: FIN’AMOR

 

 

 

KAMILLA

 

Csendes vizeken ringattál,

hol smaragdfüge-lombok rogynak

a lusta csillámú árba.

Szelek Urának napkévéibe vetettél:

szőlőmig vezetett a Gabonák Lánya.

Boruljon rám hófehér sötétség,

messzi dalmondók csöndfalú árnya:

rejtelmem nyarában édesen illatoz

kicsi szívünk kamillája.

 

A SUGARAK LEÁNYA

 

Egyedül a legfényesebb

órák, elmaradhatatlan kísérői

sejtetik jelenlétét,

a légies tapogatókoszorúk,

merülő tekintete terülő sugarát,

ahogy ott lebeg

a víz illékony alakzatai felett

szikrázó szemeivel, csillóival,

hűvösen hullámzó lázrózsáival,

és ahogy először nevet

egy alábukó óceáni lemez,

egy habokból kiemelkedő

sziget sziklateraszán,

a szellős tornácon megvetett,

fehéren illatozó ágyon.

 

MUSKOTÁLY

 

Végigkergettelek a sorokon.

Zölden cirpelő ereken,

nyár perzselte levélen.

Piros venyigéről

mély, kékellő árnyra.

Üvegesen lobbant,

duzzadt ívelt lugason,

dűlőút zuzmós kőkeresztjén:

csepp napunk illatos,

égő muskotálya.