Bischofné Hesinger Katalin versei

Játsszuk azt...

Játsszuk, hogy véletlenül mellém értél,
dúdoltunk ismeretlen dallamot,
két hangszer talált szárnyaló harmóniát.
Szóljon magasan vagy mélyen,
nyár tüzében, fagyos éjben,
játsszuk, hogy a váltózóban
mégis állandó, időtlen lebegő,
lélekemelő. 
Ne legyen egyszer csak nincs…,
nem is volt…, örök fekete folt.
Játsszuk, hogy hazaérsz,
takaró alatt valljuk a napot;
dobozba rakjuk közös kincseink,
s ha nincstelen napok zuhannak
virradó ablakunkba,
védtelen, térdre rogyó utak riasztanak,
megküzdünk a széllel; örök vándorok,
mert az árnyak utánunk szaladnak.
Játsszuk, hogy nem nézünk hátra,
hisz kik ők; a dalba csörömpölők.

 

Ne halj meg katona!
(2022. február 25.)

Még lépést tartasz a menetben,
ereidben vadul lüktet a parancs.
Lehet, véred már nem is tiéd;
mocskos út pora issza,
s hiába, porból új férfi nem terem.
Sikoltó fények húzzák át az éjszakát,
nem formázzák Jézus csillagát.
Sötétség hűvös lehelete száll,
riad a csend, konok hallgatásban
pásztorok merednek az égre.
Ne halj meg katona!
Falvak, legelők fagyos hajnala hol talál?
Meleg otthonok közt vacogsz
golyózápor alatt.
Ördögi céllövölde:
egypálcás, kétpálcás vagy három?
Vér és sár csorog a világ nagycirkuszában.
Markodban forró acél,
szemedben lángoló világ,
de elmédben  képek riadnak:
apád, anyád retteg, kedvesed zokog,
teagőz fölött sziréna hasít levegőt.
Ne halj meg katona!
Újszülött fiad rád mosolygott
vasárnap délután.
Holnap már apát formáz a csöppnyi száj.
Mások bűneiért fejfát faragtatnál?