Kántor Zsolt: A Deák kert rózsái

Kántor Zsolt:

A Deák Kert rózsái

A 2 éves folyóirat erudíciója

Az empátia szirmai, az önuralom, a szívesség.

A jóság és az előzékenység.

Mind bordó, mint a vér.

Köztűk csillámpor a túlcsordult

inspiráció..

S ott üldögél a bimbókkal összeforrt pillangó,

a láthatatlan kerub. A lelemény.

Az intuíció angyala súgja a hexametert.

Nincs törvény alatt,

hanem kegyelem alatt. Öröme a déli szél,

ami átbújik a kreativitás ajtói alatt.

Almáriumában egy egész dió az idő.

Az értelem töri fel csonthéjat,

az önzetlen odaadás mézédes gyantája.

Éneke a fának, ami tisztaszobájában csengettyűket hajt.

Jáspis és topáz a tükre.

Ha belenéz a történelem, elszontyolodik

a magyar múlt miatt. De csitt! A rózsák

megvigasztalják szavaikkal az apokalipszis lovait.

Boldog, aki hallja mit mond a Szellem

a gyülekezetnek.

S ha felpattan a hajnal burka, mint a mogyoró héja,

a kakukkos órából kiszabadul a meggondolás,

ami a szerkesztőségen őrködik.

S azt csipogja az ihlet csibéi.

Nemcsak kenyérrel él az ember,

hanem minden Igével, ami isten

szájából származik.