Karáth Anita versei

 

#sóskaramell

 

A lellei mólón állok,

 32 fokos augusztusi szél fúj,

a pólómat megszárítja legalább a balatoni főn,

ha már lusta voltam átcserélni az úszódresszt.

A papucsban homokszemek,

lelkemben egy elmaradt fesztivál

plakátja kéklik, hullámzik,

szinte jól kivehetően hallom, ahogy szájmaszk nélkül

éneklem veletek, hogy

„visszajövök én egyszer még”…

Ha hazaérek, anya málnalekvárt főz,

 és édes mosolyával vár.

Annyi minden hiányzott és most azt kívánom,

maradjon elég idő hanyagolni az insta-fiókot,

valódi ölelésekbe csomagolni a szép őszt

és félelem nélkül üldögélni a vakaros- hegyi teraszon:

van az a hely, ahol nincs egyedüllét.

Bizonyos, hogy vannak összeköttetéseim

madarak röptével, fűzfagyökérrel,

almakompótot kanalazó gyerekkezekkel,

nyári kék ég mozivásznával.

Bárcsak tudnám a varázsigét,

amire minden emlék felidézhető

és e szakadhatatlan szövedék

mint védőháló megtart: pókját a pókfonál.

Egy térben és időben paralel lenni itt,

körülményes néha, mint a sóskaramell.

 

 

#seasideblues

#gyerekkor

#tempsperdu

 

amíg napoztam a parton

olvastam egy könyvet amit

karácsonyra kaptam a nagyobbiktól

közben a kisebb ült a forró sós kavicsokon

és ásott kincsek után kutatva

eltűnt idők nyomait fürkészve

szenvedéllyel válogatva értékes

és haszontalan tengerparti kacatok között

majd egy zöldes életlenre csiszolt

üvegszilánkra rácsodálkozva

így szólt nézd anya smaragd

mire én csak hunyorgatva hümmögtem

kezemet napellenzőként szemem elé téve

és boldog voltam hogy az övé még

a gyerekkor varázsa

egészen addig amíg rá nem jön

hogy rég volt sörösüvegek sorsa ez csupán

tompára dörzsölődni a hullámokkal

más robosztus formákkal

sodródni ide-oda a partokon

smaragdból végül többet is talált

hazahoztuk duplán csomagolva

uzsonnásdobozban