MAGÁNYVÁR

Az autóm mért hasonlít rám? Kint áll a hidegben,
harmat hullik rá, koromszemek. Két, szemüveg mögötti
fényforrással néz bele a világba. Nappal nem lát, 
éjjel se sokkal tovább az orránál. Mozgó acélvár.
Ha koldus közeledik, felhúzom az ablakot.
Lengetheti újságjait, nem veszek.
És nem adok. Énből énbe lépek, a hátsó ülésen
is én ülök, vagy a gyerekek, a kormánynál is én, vagyis
a feleségem. Ha nem használjuk, rendszám köti
hozzánk, hullhat a harmat, nézhetik közelről
a koromszemek, nem látják a dukkózás mögött,
hogy én. Mert az én mögött én se látszom.
De bárhová eljuthatok vele. Mások nélkül.
Kis magányvárak. Félreállítva az út szélén.
Üresen. Nincs benne, ami benne van. 
Ha gördülni kezdenek a várak, az maga a háború.
Megvan a rendje. Megvannak a veszélyei.
A várpincében rabok: bőröndök, zacskók
a csomagtartóban.