Marija Sztyepanova versei-Lángi Péter fordításai

Marija Sztyepanova

 

 

 

Belső világáért szeresd az emberedet…

За внутренний мир своего человека люби..

 

Belső világáért szeresd az emberedet,

E földön szép tokban rengetegen járnak,

Ám ezt lelki széphez mérni sosem lehet,

Külcsín s érték egymásra ritkán találnak.

 

Ne ámuld azt, milyen hajlékony, szép a teste,

Hanem szemében hogy fényes tűz ragyog,

Bizalom csak ettől ébred a szívekben,

Ettől felejt a szív rémséget, bánatot.

2018 04 24

 

 

 

 

Merjen maradni önmaga…

Позвольте себе быть собой…

 

Merjen maradni önmaga,

Másfélék csak hadd legyenek mások,

Lelke a békének úgy lesz csak otthona,

Feleslegesek a más után futások.

 

Unikum, higgye el, személyisége!

Nem való Önnek sablon, megunt,

Járja saját útját, és azt nézze,

Boldogságból Önnek mennyi jut.

 

Hogy változik életregénye, minek félni?

Hisz önnél a toll, Ön írhatja meg,

Ön dönthet csak, maradjon-e régi,

Vagy magának szebb, új életet teremt.

 19.02.2018

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

                  Neked

                     Тебе

 

Magyaráznám neked sok száz versemet,

És sok százát jövendő életemnek,

Nem akarom őket írni már nélküled,

Hiszen veled élve mindig festőibbek.

 

Sok száz csillagot is adni akarok.

Ha éjszaka felnézel az égre,

Tudd, hogy veled együtt járok ott,

Mintha nem is lennél tőlem messze éppen.

 

Érzelmi viharom téged ne zavarjon,

Hiszen bennem éppen te ébreszted azt,

S tudja meg mindenki ezen a világon,

Hogy az életemnek megmentője vagy.

2017. 11. 16,

 

          Prototípusok

            Прототипы

 

Sokan panaszkodnak, rosszul élünk,

Ámde próbáltunk-e élni jól?

Szerelem sem talál ránk, attól félünk,

De teljes szívvel kerestük vajon?

 

Attól remegünk, mások mit szólnak,

„Mit akarhatnak ők” – csak ez nyugtalanít.

És míg teljesítünk sok idegen óhajt,

Elveszítjük saját igazi vágyaink.

 

Azt halljuk folyton, nekünk mit muszáj,

S elhitetik velünk, választanunk semmi mód,

És mint egy engedelmes, bamba nyáj,

Várjuk, mikor hív ebédre a gong.

 

Szakmát, olyat választunk, melyről általában

Azt tartják, hogy nékünk előnyt jelent.

S mi velünk született: hova lesz a hajlam?

Kihajítjuk, úgymond,, lomként, feleslegest.

 

Élnénk mi sztereotípiák nélkül,

De mindenre címkéket ragasztunk.

Józan emberek? Prototípusok csőstül,

Kik félünk levetni ostobácska maszkunk.

 

Próbáljon felhagyni sok kopott közhellyel,

S figyelje, mit susog belső szava,

Nem betegség tünete az, félni nem kell.

Egy ismeretlen szólítja Önt, önmaga.

       2018 01 10.

 

          Reggel

         Утро

 

Reggel a félálmos lakásban,

A kíváncsi nap hogy már minket meglát,

Mi még bajban a tájékozódással

Ajkad is, ajkam is, keressük egymást.

 

Reggel a félálmos ágyban

Tekintetedre lel rá szemem,

S ráébredünk, hogy egyforma vággyal

Ismerkedik velünk a szerelem.

 

Reggel félálmosan tebenned

A szépség szinte már hihetetlen,

Ezt a szépséget hívom vendégemnek,

Kitűntetés nékem vele ismerkednem.

 

Reggel a kócos, félálmos fejemnek

Zavaros minden gondolata,

Rád bízom, hogy tegyél te benne rendet,

Hisz veled kuszáltuk össze éjszaka.

2017. 09. 27.

 

 

                  Tükör

                  Зеркало

 

A tükör nagyon mély titkot őriz,

Mindenki titkát, aki belenéz.

A pillanatban mi rejtőzik?

Az a visszatükrözés ekkor nem enyém.

 

A reám pillantó szemek idegenek,

Ismeretlen az arc, mely mosolyra húzódik,

Amik integetnek, idegen kezek,

És ő a tudtom nélkül forgolódik.

 

S a világ, mely előbb ott túl volt,

Egy pillanat, s megnyílik nékem,

S az elválást a való világtól

Megúszni nincsen már semmi esélyem.

 

Az idegen vándor engem merre vezet?

És vajon vissza tudok-e térni onnan?

Lehet, hogy a te tükörképed leszek,

S az átlépésem már visszavonhatatlan.

2017.11.16.

 

 

 

             Tüzek

             Огни

 

Esténként, mikor el-elnézem

Kicsiny városom hunyorgó tüzeit,

Ekkor a város közömbös hűvösében

Bennem egy képtelen érzés születik.

 

Úgy szeretem ezt a sötét eget,

S hogy távolban a lámpafény szétterül,

Időnként felkelti bennem a hitet,

Hogy ezrek között nem vagyok egyedül.

 

De ahogy ismét beköszönt a reggel,

S már a tüzek fénye nem ragyog,

Hozzátok megint egy szavam sincsen,

Az emberek közt már egyedül vagyok.

 

2017. 12. 03.

 

 

                Fordította:

 

                                                       Lángi Péter

 

 

Marija Sztyepanova

 

1972. június 9-én Moszkvában született. A Maxim Gorkij Irodalmi Főiskolán végzett. 2007-től 2012-ig az OpenSpace.ru internetes kiadó főszerkesztője. 2012-től a Colta.ru projekté.

Költő, újságíró, esszéíró. A Známja, a Zerkalo, a Novoje Lityeraturnoe Obozrényije (Új Irodalmi Szemle), Szojuz Piszatyelej (Írók Szövetsége), Krityícseszkaja Massza (Kritikai Tömb). az interneten Vavilon, Ulov (The Catch = fogás, zsákmány), Text Only című folyóiratokban publikál. 13 könyv szerzője. Megkapta a Znamja folyóirat díját (1993), a Paszternák-díjat.(2005), az Andrej Bjelij-díjat (2005), a Herbert Burda-díjat (2006, Németország), a Moszkovszkij szcsot (Moszkvai számadás) díjait (2006, 2009), a Lírici Pea Mosca-díjat (Olaszország, Oroszország 2011) az Anthologia-díjat (2012). Az Andrej Brodszkij emlékezete Alapítvány ösztöndíjasa (2010). Verseit több nyelvre lefordították (pl.: angol, ivrit, olasz, spanyol, német, finn stb.)

Moszkvában él.

Sztyepanova autentikus szerzői megnyilatkozással kísérletezik, a szerzői vonások a lírai hősre ruházásával. Nyelve sajátos, alakváltoztatásai érintik a nyelv minden szintjét.

Utolsó könyve: Prótyiv liriki (A lírával szemben) Moszkva, Ast, 2017