Nagy Betti: Álmomban

Álmomban

az üres-kihalt Batthyány utcán megyek

lefelé, a Zala folyó felé.

Tudod te is, milyen az álomban,

amikor nincs szín, sem sötét, sem fény…

 

Fekete-fehéren éles minden.

Nincs kivilágítva, de az ajtó nyitva, hát belépek

egy Röltex-szaküzletbe, ami

tele van aggatva büdös, kopott függönyökkel.

 

Mi az, hogy Röltex?

Kérdezem, hogy merre van az illemhely.

A pici, vékony, kopasz kék köpenyes férfi,

kezében a fa mérőrúddal egy függöny mögé mutat.

 

Annyiszor és annyi koszos-undorító WC-t

látok álmaimban, hogy szerintem

Jung egy új kötetet szánt volna

álom-illemhelyeimnek.

 

A Deák téren, a bíróság előtt egy padon ülve

 a barátom átadta a halálbüntetését

egy kikerekedett szemű, jóhiszemű nőnek.

A nő elfogadta, de mondta, hogy csak pár napra.

Barátom vigyorogva sétált el a térről,

Tudva, hogy ide sosem tér vissza.

És elindultunk együtt a fekete-fehér Batthyány utcán.

Én Jungot idéztem neki, ő azt mondta ez nem érdekli,

és nálánál két számmal nagyobb, műbőr kabátjában

 továbbsétált a Zala-hídon.

 

Még láttam fekete-fehéren lemenni a Napot

a Zala folyó felett, de aztán minden eltűnt.

Na, én akkor mentem be a Röltex-boltba.

És kezdődött minden elölről.