Nagy Betti versei

Csend

 

 

Zörög az evőeszköz, csörögve ütődnek össze a tányérok,

zuhan egy talpas pohár a járólapra.

­Én választottam ezt a járólapot, te azt mondtad, jó lesz az olcsóbb is.

Én söpröm össze az üvegpohár szétfröccsent szilánkjait.

És én ülök itt tanácstalanul ezen a méregdrága járólapon.

 

 

Mikor rám tör a depresszió

 

akkor egy új lakást kívánok magamnak,

egy kitakarított konyhával, egy lesúrolt

zuhanykabinnal, jaj, ne mond azt,

hogy mindez szorgalommal elérhető.

 

Mikor rám tör a depresszió egy

új hazát kívánok magamnak, azt

gondolom, hogy legyek inkább belga.

Jaj, ne mond azt, hogy mindez szorgalommal elérhető.

 

Tulajdonságaim között, talán a szorgalom, ami a legjobban

sántít, na meg persze a bátorság.

 

Na, de ha majd elég bátor leszek és

egy belga kitakarított konyhás,

lesúrolt zuhanykabinos lakásból hazahúz majd a szívem,

és úgy érzem, milyen jó, hogy magyar vagyok.

 

Akkor majd ne mondj semmit.

 

 

El kellene tűnni

 

Keveset és ritkán használom a tüdőmet,

csak annyit, hogy felérjek a harmadikra.

Keveset használom az agyamat,

szinte csak annyit, hogy

végigpörgetem a közösségi oldalakat.

El kéne gyorsan tűnni egy valós helyre,

ha fáj is a vacak tüdőmnek, hogy

fel kell menni a hegyre.

 

Rizs vagy tarhonya illik a gombához?

nem tudom.