Nagy Terka versei

 

 

Csigaházak

 

Elhiszed, hogy csillagporból vagyunk?

És minket egy láthatatlan Isten

összegyúrt és szépre simított?

És magából épp csak annyi került hozzánk,

-mint valami tudás előtti emlékezet-

hogy felismerjük a jót..

És tanít szeretni is,

sokszor hiába...

De beléd rejti a szót, hogy

kimondd,

akinek kell, amikor kell,

és a végén ott marad veled.

Mint ahogy

visszhangos csigaházakban

most is épp beszélnek

(értő fülekhez szorítva)

elképzelt tengerek...

 

 

Eső után

 

Most bennem

eső után van.

 Forróság volt,

arra esett.

Fullad,

liheg a meleg füvek szíve,

szuszog.

 

Fellélegeznek.

Lehanyatlanak.

Elcsúszik rajtuk a fény,

ragyog.

 

 Meleg sárga pára

lengi be

vég nélküli

levegővételek.

 

Védtelen

áttetsző buborék

kacsint az égre,

kékre remélte,

de szürke ruhája foltja

szúrja a szemét...

 

 Eső után van

 bennem,

 sárrá vált

porhanyos út

ered benn.

Erdei csendélet,

ezernyi csenddé

lett,

a megriadt dallam

odúba bújt.

 

Itt a végtelen

mindig eső utáni tájban,

nem eshet soha,

mindig eső után van.

 

Egyszerre hiány és remény.