Debreczeny György versei

 

szeretném elmondani a rózsaligetben

(önkollázs)

 

jó lenne vágyban holdsütésben

könyökölni tenyérnyi erkélyemen

a fák árnyát kimondani

nézni a kígyót

gyémánt úton

keresni a gyémántvitorlát

 

a karácsonyi ünnepélyre

vonszoljanak merengő piros delfinek

ma nem permanens a forradalom

a forradalmár a szentek közbenjárását kéri

elmondom hát hogy hiába menekültem

sétalovaglás a forradalom és a létezés

 

a szép elmúlás árvaházában

az albafalak és a virágminták nem hazudnak

a pénztárcámat hosszú téli estén

felolvasnám neked ó papika

mama vedd meg nekem

a mindenható pillanatot

 

csak ami krumpli az áll össze

látom a szemedben a verset

az aranyhalakat a színpadon

de a poroltóhoz nem nyúlhat hozzá senki

az égő ház és a gyorsvonat is beesteledett

lassan éjszaka lesz

 

a csendet beviszem neked Sanyi bácsi

a tér az arcfestészetbe ment

járjuk körül kézenfogva a hideg sört

szakrális nagymamák ne féljetek

a próféták a hétker határán nélkületek is

elmondják hogy elkoptak végül valahogy

 

felolvasnám neked

hogy majd összeszedem magam

hisz olyan békésen sodor a létezés

látom az író faszobrát és aranytrombitáját

szeretném elmondani a rózsaligetben

hogy bizony beesteledett

 

aztán meg majd éjszaka lesz

 

 

tanulnom kell még

(kollázs)

 

a felejtés tele

telepszik be a tekervények helyére

áporodott átporosodott

paradicsommadarak

hasonmásainak tükröződése

a macska ma macska nélkül tér haza

 

ajtómból hiányzik az ajtó

a hajnalra nincs hajlamom

kiengesztelődöm majd odaát

arcod mögött egy idős hölgy

lapozgatja a családi albumot

hány óra van? – kérdi a hiéna

 

a mennybe vezető úton

Sylvia Plath Pilinszky János és Simone Weil

kinyit minden harmadik gerberát

nap mint nap vágytam sziluetté lenni

most félálomban meghajolok

tanulnom kell még az új időszámítást