2024.12.12., csütörtök - Gabriella napja
search

Takács Nándor: A várakozás terhe

 

1

(a baleset)

Egyedül tápászkodott fel a földről, 
mintha senki sem járt volna a közelben.
Az útpadkára ült, s nagy levegőt vett. 
Ahogy bordái emelkedni kezdtek, 
mellkasába fájdalom nyilallt. A közelben
autó fékezett, valaki megállt fölötte, s ő
beszélni kezdett, mintha kérdésekre 
válaszolna. Mellette egy tócsába cigaretta
hullt; nem is sercegett, némán elsüllyedt 
a csikk. A férfi egy pillanatig vállára tette
a kezét, majd intézkedés hangjait hallotta, 
az apja szájából. Ekkor elernyedtek
izmai, szemét lehunyta, és elaludt.

 

2

(az árvíz)

Nagyapja az öklét rázza, apja lehajtott
fejjel áll. Hogy miről vitatkoznak, 
bentről nem hallható; talán egy újabb 
elvetélt kitörési kísérletről, mely nem
maradhatott titokban. A ház előtt a 
kocsiban pattog a túlhevült motor. 
A toronyban négyet vagy ötöt kondul 
a harang. Az utcán egy asszony rózsákat
cipel a temető felé; magában azon 
morfondírozik, mitévő legyen a 
csomagolópapírral, hiszen annyi mindenre 
felhasználható. A fiú az apját várja. 
A falu határában kiöntött a folyó, s ő 
szeretné meglesni még napnyugta előtt, 
hogyan menekülnek az állatok a víz elől.

 

3

(a túlpart fái)

Míg a töltésen aludt, a nyárfaerdővel 
álmodott. És az elhullott vadmacskával, 
ahogy az uszadékról farka vízbe lóg, 
miközben az áradó folyó örvényei közt 
hajózik a torkolat felé. Kolompok hangjaira
ébredt, s nem hitt a fülének, bár érezte 
a zsálya és a murok illatát, ahogy tépték
a juhok. A híd felől mozdony kürtje szólt. 
A szerelvény már közel járhatott, mert
izgágaság lett úrrá a vidéken, mintha az 
egész ártér a délutáni járatra vett volna
jegyet. A vonat elhaladt, de senki sem 
mozdult, csak ő húzta feljebb térdeit. 
A túlparton az ágak megremegtek, mintha
ólálkodna valaki a fák alatt. Észrevett egy 
lomha alakot, amint kámzsája alól hátra-
hátrafordult, mintha őt figyelné, a megfelelő
pillanatra várva. Lehunyta inkább a szemét. 
Zsebkendővel törölgette homlokát. Mikor 
újra felnézett, a túlparton már nem járt senki
sem; csupán a facsemeték álltak vigyázzban, 
mintha tartanának a kérdőre vonástól. Nézte
őket türelmetlenül, nem tudta, mitévő legyen. 

Egy közeli nyárfa hegyén varjú károgott;
vágyakozva nézett a lenyugvó nap után.