Tönköl József: Fecske szól és húz haza - versek

 

 

Fecske szól és húz haza

 

kazlait egybemossa az eső. nyugodtak a kerített kertek.

nézed a fákat. szeretnél gyerek lenni. hajat mosol.

kapuját nyitod a mennynek. visszaindulsz a faluba.

nem tudsz már röpdösődni tüzes villámokkal.

kontyosfejű lányokkal. keresztet vetsz szép jégfelhőre.

kérded a nagy vizeket. kit temetnek? öreganyádat.

ráncos kézfejét. koronavírusos tüdejének éjszakáját.

valaki zúgatni kezd egy dalt.

felnő kilenc szál liliom. fel a páskomi virágoltár fölé.

fölötted pap énekel.

a föld alól fecske szól és húz haza, hogy megtudd, ki vagy.

 

 

 

 

Ároklépés szőlővenyigék árnyaival

 

Egy reggel ropogó lucernások vérébe zártak a nyulak,

vagy csak álmodtam; igaz-e, hogy az égen süt a nap,

hogy behavazott dűlők mellére mélyeszti boronáit,

az árkok gyökeréig minden nyárt, utat nyit erdő felé,

ahonnét egy beteg öregember közeledik,

hiszen ez én vagyok, ki ne ismerne rám? menekülök,

mi elől? az igazság fájdalma elől? hazátlan haza elől?

fácánok tükörszeme a széles mező,

irkálok rá dohánysárga körmeimmel,

velem marad a város zsivaja, a jövőbe csattogó vonat,

az óra ráz föl álmomból: milyen hajnal kell még?

vályúkkal megy az udvar, a kúthoz lovak táncolnak,

harmatos-borzas sörényük beborítja a Himnuszt,

mindenki haláltalan és sebtelen, szívünk szakadékban,

már megint idegenek között,

bokáig érő rézgálicos ingben, nem sajnáljuk magunkat,

várj csak, lesz még egyszer szüret,

sem szüret nem lesz soha, se október, se hegyi ünnep,

nincs menekvés, ropogó lucernásokból tép ki a szél,

élhetnék úgy, ahogy eddig: szeretetlen,

de már árkokat sem léphetek a szőlővenyigék árnyaival.

 

 

 

Húsvét után

 

Hallod-e, fiú, halkan megszólítanak, te mindig így,

a nagyböjt hűs vizecskéjével, bűnnel az ajkadon?

 

Felelek szelíden a leghalottabb áprilisban,

sápadt öngyilkos öreg szilánkokra hasadt fájánál:

 

én is tudtam olvasni a szívben is, a fejben is,

én Uram, Istenem!

 

Egy üres templomban kereszteltek meg,

szegény anyám hétrét görnyedt és hallgatott.

 

Azóta ördögök díszes körmenetben, piros fonállal,

orrom se látszik ki a kettéhasított ágy párnájából.