Varga Zoltán versei

 

Az embert

 

Az ágy szélén ébredés után

Fel kell rázni használat előtt

De lehet hogy egy kávé egy cigi a teraszon

Úgy is kiveri az álom velőt

 

A munkába menet a hivatalban

Fel kell rázni használat előtt

Mint a semmit sem mondó locsogás

Közben a rég nem látott ismerőst

 

A csillagok számát és fényét idéző tárgyak között

Fel kell rázni használat előtt

Mert ezeket olyan becsben tartja

Mint a hímes tojást vagy a drága szeretőt

 

 

Kettő között

 

Mindenki mindent ismer.

A semmit senki sem kezeli.

A mindenség senkinek sem ad tippet.

Mert a semmiség tereli.

 

 

 

 

Székeden fürtök

 

A tárgyad kereszt

Ami megnevez

Ami felnevel

 

Szellemed mosdó

Tágas lefolyó

Szemét tároló

 

Nem teszed ki

Csak Farzsebeid

Ingerei

 

A tárgy pallos

Amivel mattolsz

Ellene harcolsz

 

Szellemed küldönc

A tárgyad üldöz

Székeden fürtök

 

Csak az lehetek

 

Csak Az lehetek, aki

Aprókat biccent,

És alig hogy, néha

Lenyomja a kilincset.

De a terem taszítja.

 

Csak Az lehetek, aki

Rázza a fejét,

Szürkülettől pirkadatig,

És nyomozza az énekét.

De az ütem üres.

 

Csak Az lehetek, akinek

Stigma az ébrenlét,

És alig hogy, néha

Fonja át a készen-lét.

Mégis a tincse tintás.