Wohner Dóra versei

 

 

Ez a sor jut eszembe

(Szabó Lőrinc nyomán)

 

Nem nyúlok hozzád csak nézem, hogy alszol…

Mindened békés, gyönyörű

Tarkód finom bőrére tincset kanyarít egy forgó

Apró remegések jelzik álmodat.

 

Álmodom én is, hogy ez a nagy mocorgó

élet egy része az enyém

Boldog szeretkezésbe fulladó óvatosság

kereshet bennünk menedéket.

 

Félek tőled, akkor is, ha kívánlak, szeretlek

Félve ébresztem a hatalmat, mely összetörhet

Bizalmam minden pillanata imádság.

 

Bőröm felmelegszik leheleted alatt,

elfelejtem a szavakat

és ez a tökéletes odaadás,

a tudat, hogy szeretlek

csendben könnyeket csal a szemembe.

 

Csak most eszmélek rá mennyire boldog vagyok,

hogy élsz.

 

 

A valóság

 

a szemetesautó kapaszkodójáról koszos Miki egér lóg

akkora, mint egy kisgyerek, aki nem fogad szót

apja ajándéknak szánta

ezért szedte ki a szemét közül

 

gyűjtögetők és ragadozók járják a várost

szatyraikban az élet, szemükben örök szabadság

mámoros szavakkal kérnek pénzt

és lopnak mindegy bármilyen nehéz

 

a szerelő dolgos szaga megüli az előszobát

fúr-farag míg megleli a probléma okát

a fűtés romlott el, de kiszellőztetek

bármilyen hideg is legyen a szagot nem lehet

 

sokáig viselni régi emlékeket

Freud azt mondta a kimondatlan bánat

az évek múlásával még jobban fájhat

de ezt tudod, ezért nem is mondom el.